Délnyugat - Dublin. A katedrálist Dublin ír-viking királya, Selyemszakállú Sitric és Dublin első püspöke, Dunan alapította. John Cumin angol-normann érsek átépítette 1186-ban. Ma az anglikán ír egyház dublini és…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most elérkeztünk egy olyan helyre, amit nem lehet néhány mondattal elintézni. Ez Burghausen és a vára. Azzal a rekorddal büszkélkedhetnek, hogy a vár össz hossza 1051 m, ami Európában rekord. Az persze érdekes…
A Spartanról már akkor hallottam és érdekelt, amikor még olyan kicsi voltam, hogy csak a Kids-re mehettem volna.. Három hónapja nem voltam versenyen. Sorban mondták le, halasztották el a tavaszi, nyár eleji versenyeket. A Spartan kivárt, kereste a megoldásokat, figyelte a kormány bejelentéseit…
Obertrauni támaszpontunktól nem messze fekszik a város, szinte összeszorítva a tó és a mögötte emelkedő hegyek közé. A helyszűke miatt a házak is meredeken egymás fölé épültek és a szűkösség még a temetkezési szokásokat is befolyásolta: bizonyos…
Ebben a kedves, csodálatos fekvésű faluban volt a szállásunk. Maga a falu kimondottan az üdülést szolgálja, különösebb nevezetességgel nem dicsekedhet, hacsak azzal nem, hogy a mögötte magasodó Dachstein előszobája. A kertek végében elterülő…
A legfontosabb tudnivaló a colomboi városháza mintájára épült fel a White House, az USA fővárosában, Washington D.C. -ben !!! A Town Hall a Viharamahadevi Park végében van és egy óriási Buddha-szobor áll (lótusz-ül) vele szemben, tekintetét a városházára vetve…
Sziasztok, Gábor vagyok! Szepesváralja több kellemes meglepetéssel szolgál a turistáknak. Ez egy kisebb jelentőségű hely, de én minden érdekességért lehajolok és ha lehet, akkor meg is nézem. Felsőzúgói kráter esetében már írtam, hogy Szlovákia…